A függőségről > Drog ABC > Oldószerek

A hetvenes évek végén járványszerűen kezdett terjedni a drogfogyasztás hazánkban. Elsősorban hátrányos helyzetű (szociális, családi, iskolai nehézségekkel küzdő) gyakran csoportba verődő fiatalok közül, valamint oldószerekkel dolgozó ipari munkások köréből kerültek ki azok, akik szerves oldószereket, ragasztókat, hígítókat, lakkokat, benzint, gázokat, (csavarlazító) spray-ket kábítószerként kezdték használni. Ezt a használati módot „szipózásnak” vagy „szipuzásnak” nevezik.

Formái

Aeroszolos edényekben, ragasztó plasztik zacskóban stb.

Használat

A használok általában 13-14 évesek közül kerülnek ki, akik a ragasztót műanyagzacskóba teszik, és úgy szívják be, vagy az aeroszolokat szintén zacskóba fújják, és onnan szívják magukba. Ma már a ragasztók helyett csavarlazító spray-ket használnak.

Hatás

A szerek eufóriát, jókedvet váltanak ki. Egyeseknél víziókat, hallucinációikat idéznek elő, másoknál pedig a részegséghez hasonló állapotot, szédülést és tántorgást. A hatás rövid ideig tart, ezért újra és újra szippantani kell.

Keverékek

Akik rendszeresen szipuznak, az oldószer mellett használnak cannabis-származékokat vagy alkoholt is.

Veszélyek és káros hatások

A szer néhány percen belülérzelmi feldobottságot, szokatlan viselkedést idéz elő.

A fogyasztó szédül, látási és egyensúlyzavara van, beszéde artikulálatlan. A kábultság állapotában lévő könnyen baleset áldozatává válhat, és fulladásos halál is bekövetkezhet nála.

Abelélegzett szer a tüdőbe kerül, s gyorsan a véráramba jutva eléri a szerveket, a májat, a szívet, a tüdőt, a vesét. A szerek hosszú használat után megtámadják az idegrendszert is. Idegmérgezést, agyi károsodást, megvakulást, ideggyulladást, máj-, vese- és tüdőkárosodást, súlyos vérszegénységet okoznak.

Túladagolás esetén kettős látás jelentkezhet, melyhez társulhat még szédülés, köhögés, orrfolyás. Életveszélyes állapotban légzésbénulás, szívelégtelenség is felléphet, végül beáll a halál.

A rendszeres szipuzás pszichés hozzászokáshoz vezethet, tolerancia felléphet.

Megvonási tünetek nincsenek.

Emberbarát Alapítvány | 2009